Bejelentkezés: (+36 72) 510 785, 214 767
EuroOptic | Színtévesztés vizsgálata

A színtévesztés

A színtévesztés nagyobb arányban sújtja a férfiakat, Magyarországon négyszázezer embert érint a fogyatékosság. Mintegy száz foglalkozást nem ajánlanak vagy jogszabályok tiltanak a színtévesztőknek. Az életminőségre azonban akkor is kellemetlen hatással van, ha nem a foglalkozásában akadályozza a színtévesztőt. A fogyatékosság azonban mára kezelhetővé vált hosszas kutató-fejlesztő munkának köszönhetően, így a színszűrős lencsékkel ma már nem kell nap mint nap hátrányt szenvedniük a színtévesztőknek.

Aki színtévesztő, nehézségekkel szembesülhet a hétköznapi tevékenységek során is. A színtévesztés sajnos több mint száz szakma esetében kizáró ok lehet az adott munkakörre egyébként teljesen alkalmas jelöltek esetében is. A rendellenességet az X kromoszóma hibája okozza, ezért sokkal több a színtévesztő a férfiak, mint a nők között: míg a férfiak nyolc százalékát, addig a nőknek csupán fél százalékát érinti. Genetikai eredete miatt a színtévesztést a tudomány jelenlegi állása szerint nem lehet gyógyítani, de egy magyar kutatókból álló csapat munkájának köszönhetően lehetőség nyílt a rendellenesség tüneteinek korrigálására.

Korábban úgy tartották, hogy a színtévesztésért az érzékelő pigmentek elégtelen működése a felelős. A Budapesti Műszaki Egyetemen kutatóinak eredményei szerint a színtévesztés oka a teljes színkép más-más hullámhosszaira érzékeny pigmentek működésében rejlik. A színtévesztőknél az érzékenységi tartományok a normálishoz képest eltolódnak: másként a leggyakoribb vörös-zöld, és másként az egyéb színtévesztők esetében. A rendellenességgel élők emiatt nem tudják megkülönböztetni az egyes színeket.

A felfedezésre épülő matematikai modell segítségével a kutatók egy speciális színszűrős szemüveget terveztek, amely korrigálja az eltérést.

A páciensnek szükséges legalkalmasabb szűrő egy, a kifejezetten erre a célra kifejlesztett vizsgálóeszköz és számítógépes program segítségével határozható meg.

Az elkészült színszűrős lencsék tetszőleges szemüvegkeretbe illeszthetők.

A színtévesztés súlyosságától függően már a szemüveg felvételekor is látványos javulást tapasztalhat a viselő. Minden eset egyedi, így egyénenként eltérő lehet az idő, amely alatt igazán jelentős eredményt lehet elérni. A gyors javulás érdekében minél többet érdemes viselni a szemüveget és tudatosan memorizálni a színeket. Az eszköz tévézéshez és számítógépes munkavégzéshez is hordható.

Nyitvatartás
7622 Pécs, Zólyom u. 2.
  • Hétfő – Péntek
    8.00 – 16.00
  • Szombat
    8.00 – 12.00
  • Vasárnap
    Zárva
Bejelentkezés

7622 Pécs, Zólyom u. 2.
+36 72 510 785
7621 Pécs, Irgalmasok u.
+36 72 214 767
Nyitvatartás
7621 Pécs, Irgalmasok u.
  • Hétfő – Péntek
    10.00 – 18.00
  • Szombat
    Zárva
  • Vasárnap
    Zárva

Bejelentkezés

Kérjük, jelentkezzen be és jelezze, hogy milyen vizsgálatot szeretne. Így pontosan, várakozás nélkül tudjuk Önt fogadni.
Egyes vizsgálatok (pl. Polateszt, színtévesztés, első kontaktlencsés vizsgálat) több időt vesznek igénybe.

(+36 72) 510 785, 214 767